Érettségi után egy szempillantás alatt a Madách Színház Stúdiójában találtam magam, ahol életem egyik legszebb három évét töltöttem. Tanáraimmal, osztálytársaimmal mai napig szoros kapcsolatban vagyunk, hálás vagyok értük.
2008-ban megkaptam életem első kőszínházi szerepét a Madáchban, de mellette sok pici utazó/meseszínháznál is dolgoztam.
Az ezt követő években felgyorsultak az események és a Madách mellett a Győri Nemzeti Színházban, Zalaegerszegen és több alternatív társulatnál is megfordultam egy-egy szerep erejéig, majd a Turay Ida Színházhoz szerződtem. Itt tapasztaltam meg először, milyen jó érzés egy összetartó társulat tagjának lenni. Öt évet töltöttem itt. Ezalatt elvégeztem a Lukács Oktatási Központ Grafológus szakát.
2016-tól az Újszínházban is elkezdtem játszani számomra igen kedves darabokban, és ebben az évben csatlakoztam a Vidám Színpad családias csapatához is.
2017-ben felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2020-ban, Kiss Csaba osztályában végre megszereztem a diplomát is.
A 2022/2023-as évadra a Zenthe Ferenc Színházhoz szerződtem.
legtöbb előadás egy hónapban
kedvenc darabjaim száma
legtöbb előadás egy évben